multiblog.hu család tagja

Vendéglátás

Turizmus

Vendéglátás

Gasztronómia

Csak elektromos taxik közlekedhetnének ősztől Dubrovnikban, mert a város nem tudja és nem is akarja kezelni a helyzetet, amit a rengeteg taxi okoz a közlekedésben – mondta Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere.

Az Adria gyöngyszemének is nevezett városban a nyári szezonban akár háromezer taxi is közlekedik.
Noha a taxipiac teljes liberalizációja csökkentette a feszültséget a taxitársaságok között, problémát is okoz a nagyobb turistacélpontokon, ahol a nyári főszezonban tízszer több taxi fuvarozza a látogatókat, mint általában, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben.
Dubrovnik polgármestere a sajtónak úgy nyilatkozott: amennyiben nem változik meg a törvény, a városvezetés novemberben döntés hoz arról, hogy taxizni csak elektromos autókkal lehet a városban.
A városnak nem ez lesz az első szigorító intézkedéseke a turisták miatt. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő dubrovniki óváros védelmére korábban látogatói létszámstopot rendeltek el.

Hatalmas problémát jelentettek ugyanis a város számára a több ezer fős óceánjáró hajók, melyek ontották magukból az embereket. Olyankor nem csak az óváros telt meg, a hajókról buszok szállították a turistákat, szintén közlekedési dugókat okozva.
A városi vezetés az elmúlt években korlátozta a turisták számát, megemelte a belépők árát és a vendéglátó helyek székeinek számát is csökkentette. A városmag egyetlen szárazföldi bejáratánál, a nyugati kapunál a kameráknak köszönhetően minden pillanatban tudni lehet, hányan vannak az óvárosban, ha pedig a létszám eléri a 8 ezret, leállítják a taxikat, az autóbuszokat és az utasszállító hajókat is.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Ez is érdekelhet…

Romániában is növekszik a vendégéjszakák száma
A világ kedvenc úti céljai
A térség gasztronómiai kultúrája mutatkozik be a Gönci Barack Vigasságon
Magyar kulturális és gasztronómiai fesztivált tartanak Brüsszelben
Hűha! A neves séf leveskockát használt?

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!