multiblog.hu család tagja

Vendéglátás

Turizmus

Vendéglátás

Gasztronómia

A szálláshelyek után a turizmusban más szolgáltatókra is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét, ne csak a szálláshelyeknél – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgatója a szállodaszövetség digitális szekcióülésén hétfőn Budapesten.

Szabó Áron hozzátette: a fürdőknek már készítik azt a szoftvert, amit először önkéntesen lehet majd igénybe bevenni.
Elmondta, míg a digitalizáció alkalmazásban a szállodák viszonylag jól állnak, a kisebb szálláshelyeknél sokkal rosszabb a helyzet: az egyéb szálláshelyek, panziók alig 8 százaléka alkalmaz digitális technológiát. Itt a határidőnaplók és a kockás füzetek uralják a napi vállalatirányítást – mondta.
Kiemelte, hogy az ntak egyik külföldi mintája, a horvát eVisitor-rendszer kinti bevezetését csak pozitív visszajelzések kísérték.

Emlékeztetett: az egységes adatszolgáltatási rendszert fokozatosan vezetik be a szálláshelyeken, márciusban elindult az országos tájékoztató, és az info.ntak.hu oldal. Július elsejétől mintegy ezer magyarországi szállodában indul el a rendszer, a panzióknak 2019 októberétől, az egyéb szálláshelyeknek pedig 2020 január elsejétől kell majd adatot szolgáltatniuk a regisztrációt követően. A rendszer országosan 2020 év elejétől lesz teljes. Közölte: a maximum 8 szobával, 16 ággyal rendelkező szálláshelyeknek ingyenes vendégnyilvántartó alkalmazást fejlesztett az MTÜ.

A beküldött statisztikai adatokhoz a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, az MTÜ kutatási igazgatósága, és az önkormányzatok férhetnek majd hozzá, a rendszer minden törvényi előírásnak megfelel – ismertette. Az is cél, hogy az idegenforgalmi adó (ifa) bevallása is ezen a felületen keresztül történjen, de ehhez még rendeletet kell módosítani.

Anton Brkic, a Horvát Nemzeti Turisztikai Hivatal képviselője elmondta, Horvátországban 2016-tól kötelező az adatszolgáltatás, az országban több mint 200 ezer szálláshely-szolgáltató van. A törvény szerint minden vendéget regisztrálni kell az online rendszerbe az érkezésétől számított 24 órán belül. Az előírás minden szolgáltatóra vonatkozik, a chartercégekre és a hajózási társaságokra is. Minden szárazföldi és tengeri vendéget regisztrálnak online – jelezte. Tájékoztatott arról is, hogy a horvát rendszer az ifa befizetéséről emlékeztetőt küld a szolgáltatóknak. Egy évvel a rendszer bevezetése után már senki nem panaszkodott az előírás miatt – mondta.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Ez is érdekelhet…

Megtelnek a szállodák a húsvéti ünnepekre
Mesterséges intelligencia a turizmusban?
Szombaton lesz a veszprémi turisztikai szezonnyitó

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!