multiblog.hu család tagja

Vendéglátás

Turizmus

Vendéglátás

Gasztronómia

Megnyitotta első budapesti szállodáját a Meininger Hotels, a 184 szobás és 744 ágyas Meininger Budapest Great Market Hallt a Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett, a beruházás értéke közel 6 milliárd forint – közölte a szállodalánc az MTI-vel csütörtökön.

A szállodacsoport jelenleg 25 szállodát üzemeltet Európában. A beruházó a Bedori Investment Kft., melynek tulajdonosai magyar magánszemélyek.
A fiatal utazókra, családokra, üzleti utazókra és hátizsákos turistákra spezializálódott Meininger szállodalánc első magyarországi tagja 7500 négyzetméteres, hétemeletes hotel. A létesítmény alatti közforgalmú, négyszintes mélygarázs csökkenti a környék parkolási problémáit, azt a vásárcsarnok vásárlói is igénybe vehetik – közölték.

Az MTI érdeklődésére a cég közölte: a budapesti hotel közel 50 dolgozót foglalkoztat. A magyarországi terveik szerint nyitottak a lehetőségre, hogy még egy szállodát nyissanak Budapesten, konkrétum azonban még nincs.
Az idei árbevételi tervekről nem közöltek információt.
A hotel által kínált szálláslehetőségek között a klasszikus egy- vagy kétágyas szobák mellett privát többágyas szobák és többágyas hálótermek is vannak.

A csoport 2019-re további hotelnyitásokat tervez Heidelbergben, Münchenben és Párizsban. Tíz szállodaprojekt fejlesztés alatt áll, közöttük Svájcban, Izlandon és az USA-ban. A 2017/2018-as pénzügyi évében 88 százalékos szobafoglaltsági mutatóval rendelkezik a berlini központú társaság.
A Meininger a Holidaybreak Ltd. leányvállalata, ami egy európai oktatási és szabadidős utaztató csoport. A Holidaybreak Ltd. az egyesült királyságbeli Prometheon Holdings Ltd. leányvállalata, utóbbi pedig a Cox & Kings Ltd. csoport része, a céget a londoni és a mumbai tőzsdén is jegyzik. A lánc jelenleg 25 hibrid hotelt működtet 15 európai városban, például Milánóban, Münchenben, Rómában és Bécsben.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Ez is érdekelhet…

Stabilan erős a belföldi idegenforgalom
A turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék az adatközlő rendszert
Mesterséges intelligencia a turizmusban?

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!