multiblog.hu család tagja

Vendéglátás

Turizmus

Vendéglátás

Gasztronómia

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a MÁV csoport újra előtérbe helyezi az étkezőkocsikat a balatoni vonalakon.

Most azonban már a menüsor is megjelent.
Az étlapból kiderül, hogy mindenféle finomságot ehetünk az út során. Lesz lehetőség enni leveseket, salátákat, szendvicseket és persze főételeket is.

Főételek között megtalálhatjuk a zöldborsós csirkét rizzsel 1390 Ft-ért. De választhatunk füstölt tarjás zöldbabragut is szintén 1390 Ft-ért.
Desszertek közül somlói galuska vagy epres sajttorta közül választhatunk egyaránt 750 Ft-ért.

A teljes menüsor a mávcsoport honlapján megtekinthető.

Innivalók közül is lesz választék bőven. Sörök, egyéb alkoholos italok, és alkoholmentes italok is kaphatóak lesznek.

A tavalyi szezonban másfél millió utas vonatozott a tóhoz, a MÁV igyekszik lépést tartani az igényekkel 2019-ben is.
A déli parton közlekedő Balaton expresszeken – egyelőre tesztüzemben – működő étkezőkocsik mellett, az idei év újításaként  “fürdős” vonatpár közlekedik majd hétvégén Budapest és Siófok között. A járattal a strandolókat szeretnék kiszolgálni, hiszen a vonat csak a Velencei-tó és a Balaton partján lévő állomásokon és megállókban áll meg. Ezeken nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi is lesz.

Forrás: mávcsoport.hu

Kövessetek minket a facebookon is!


Ez is érdekelhet…

Hogy alakul idén a balatoni vendéglátás?
220 éves szünet után újra sört készítenek a belga szerzetesek
Túl a Michelin csillagokon
Már zsemle sem kell a szendvicshez?

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!