multiblog.hu család tagja

Vendéglátás

Turizmus

Vendéglátás

Gasztronómia

Ha csak pár hétre is, de még idén kinyit közel húszévnyi szünet után Balatonberény 3,5 hektáros vízparti területtel rendelkező Kócsag kempingje – közölte Kisgyörgy Borbála, a Kócsag Kemping Turisztikai Kft. tulajdonos-vezetője.

A felújításra szoruló balatonberényi Kócsag kemping 1999-ben zárt be, a kétezres évek elején az SCD-csoporthoz került, majd az SCD projektcégeinek felszámolása során tavaly vásárolta meg Kisgyörgy Borbála balatoni kempingek bérlésében, illetve üzemeltetésében tapasztalatokkal rendelkező családi vállalkozása, banki hitel segítségével közel 150 millió forintért – számolt be az új tulajdonos, aki a Magyar Kempingszövetség elnöke is egyben. A hajdani SCD-vagyonból egyébként pár éve megvásárolta a család a vonyarcvashegyi Balatontourist Park Kemping és Üdülőfalut is.

A Kócsag kemping új vezetője elmondta, a közel két évtizeden át gazdátlanul pusztuló területen le kellett bontani a régi épületeket, kivágni a veszélyes fákat, felszámolni az illegális kempingezők szemetét. Teljesen új áram- és vízhálózat, valamint kerítés kiépítésére volt szükség. Az elmúlt hónapokban mintegy 30 millió forintos ráfordítással rohamtempóban zajlottak a munkálatok, hogy még idén kinyithasson a kemping. Új fogadóépület, vizesblokk is épült, és helyreállították a régi stéget.
“Szerettük volna augusztus második felére megnyitni a kemping kapuit, de ez várhatóan már csak szeptemberben lehetséges – mondta Kisgyörgy Borbála. Hozzátette, az induláshoz minden készen áll, három mobilház, telepített lakókocsik és a vonyarci kempingben már bevált mongol jurták is várják a vendégeket, így ha az idei kempingszezonból csak pár hét marad, akkor is kinyitnak.

A mintegy 200 vendég befogadására alkalmas Kócsag kemping fejlesztése folytatódik. A jövő évi tervek közt szerepel játszótér kialakítása, büfé nyitása, kerti sakk, lengőteke létesítése, kerékpárkölcsönzés.
Szerettek volna a balatoni kempingekben egyedüliként rönkházakat is építeni, amelyhez sikerült megszerezni az engedélyeket, de még kérdéses, hogy ezek a tervek megvalósulnak-e – derült ki a kempingvezető beszámolójából.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Ez is érdekelhet…

Halmentes halétel? Jöhet?
Nincs többé marhahús
Rekordok a turizmusban
Hűha! Ez az étel lett a 2019-es Év Strandétele
Egy jó hely a Citadellán

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!